gedeonmate/hun_stat_dataset · Datasets at Hugging Face

text stringlengths 1 15.8k
A bölömbika (Botaurus stellaris) a madarak (Aves) osztályának a gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába és a bölömbikaformák (Botaurinae) alcsaládjába tartozó gázlómadár.
Régi magyar népi nevei: dobos gém, vízi bika, nádi bika, ökörbika, bikagém, muszkagém.
Két alfajra osztható a bölömbikák faja.
Az Európa és Ázsia északi részén, valamint az afrikai kontinens északi partvidékén honos alfaj a (B. s. stellaris), míg a déli alfaj Afrika déli partvidékei mentén él, nádasokkal borított nyíltabb térségekben is felbukkan.
A bölömbikák jelenléte különösen tavasszal feltűnő, amikor a hímek jellegzetes párzási hívójelei hallhatóak.
A bölömbika halakkal, kisebb emlősökkel, fiókákkal, kétéltűekkel, rákokkal, valamint rovarokkal táplálkozik.
Fészkét általában nádszálak közé építi, közel a vízfelszínhez.
A tojó kotlik a fészekaljon és táplálja a fiókákat, amelyek körülbelül kéthetes korukban hagyják el a fészket.
További hat hétig tart, mire teljes tollazatuk kifejlődik a kicsinyeknek, mialatt a tojó vigyáz rájuk.
Speciális élőhelyi igényei miatt és élőhelyének beszűkülése miatt e madárfaj globális egyedszámának csökkenése várható.
Mivel a csökkenés üteme lassú, ezért a Természetvédelmi Világszövetség a nem fenyegetett fajok közé sorolja.
Ennek ellenére a déli féltekén elterjedt alfajának néhány helyi populációját veszély fenyegeti és ezek jóval drámaibb csökkenésnek vannak kitéve.
Az Egyesült Királyságban ez a leginkább veszélyeztetett madárfaj.
Rendszertana
E madárfajt először Carl von Linné írta le 1758-ban kiadott Systema Naturae, azaz a Fajok rendszertana című művében Ardea stallaris binominális néven.
1819-ben az angol természettudós James Francis Stephens a fajt a Botaurus nemzetségbe sorolta be, hogy elkülönítse az Ardea nemzetségbeli fajoktól.
E madárfajt a bölömbikaformák alcsaládba sorolta be, mely alapján közeli rokonai a (Botaurus lentiginosus), a (Botaurus pinnatus) és a (Botaurus poiciloptilus).
A bölömbikának két elismert alfaja van: a B. s. stellaris, amely főleg Európában, Ázsiában és Afrika észeki partjai mentén elterjedt, valamint a fokföldi bölömbika B. s. capensis, mely csak az afrikai kontinens déli részein honos.
A Boturus nemzetségnevet az angol James Francis Stephens adta, mely a latin butaurus azaz bölömbika jelentésű szóból ered.
Caius Plinius Secundus alkotta meg a fantáziadús Bos, azaz ökör és a taurus azaz bika jelentésű szavak felhasználásával, mivel a madár hívóhangja a bikára emlékeztet.
Latin nevének utótagja a stellaris, azaz a csillagos jelentésű szóból ered, utalva a madár gazdagon pettyezett tollazatára.
Alfajai
Eurázsiai bölömbika (Botaurus stellaris stellaris) , ez az alfaj él az elterjedési terület java részén, Európában, Ázsiában és Afrika északi részén
Fokföldi bölömbika (Botaurus stellaris capensis) , a másik alfajtól földrajzilag jelentősen elkülönülten él Afrika déli részén
Megjelenése
A bölömbika alapvetően világosbarna rejtőszínű, tollazata sötétebb barna és fekete csíkokkal mintázott.
A feje teteje fekete, a szájzuga kékeszöld.
Hossza mintegy 70-80 centiméter, szárnyfesztávolsága a 125-135 centimétert is eléri – a valóságban azonban jóval kisebbnek látszik, mivel rendszerint gubbasztó testtartásban látható.
Tömegét tekintve a hím a nagyobb (1-2 kilogramm között), míg a tojó mintegy 0,5-1 kilogramm közötti testtömegű.
Életmódja
A nagyobb termetű gázlómadarak közé tartozik, és a többi gémfélétől eltérően kizárólag költőhelyén, a sűrű vízinövényzet között keresi táplálékát.
Békákat, halakat, gőtéket, gyíkokat, madárfiókákat, ízeltlábúakat, ősszel és télen kis rágcsálókat is fogyaszt.
Vonuló madár, általában március elején érkezik és október közepén távozik.
Meleg vizű kifolyók, egyéb, be nem fagyó vizek mellett egyes példányai – gyakran kisebb csoportokban – áttelelnek.
Vonulás előtt nem gyülekezik csapatokba.
Telelőterülete a Földközi-tenger partvidéke, főként az észak-afrikai partok.
Színezete kiváló rejtőzködési lehetőséget biztosít számára a nádasokban.
Ha veszélyt észlel, nyakát kinyújtja és csőrét felfelé tartja („cövekel”).
Mivel hosszú ideig képes mozdulatlanul maradni, gyakorlatilag észrevehetetlen.
Ha hirtelen meglepik, szárnyát kitárja, és nyitott csőrrel csapkod.
Költéskor hallatott hangja, melyről nevét is kapta, jellegzetes mély, búgó, kéttagú bömbölés, mint a távoli ködkürt.
Néha kilométernyi távolságra is elhallatszik.
Repüléskor a gémfélékre jellemző érdes, „kuah”/„kuou” kiáltásokat hallat.
Szaporodása
A gémfélék többségével ellentétben nem alkot költőtelepeket, hanem magányos fészkelő.
Ovális, nádból, sásból és gyékényből álló fészkét a sűrű növényzet közé építi, közvetlenül a vízszint fölé.
Fészkelőhelyként elsősorban a nagyobb kiterjedésű nádasokat kedveli.
Költését április közepén kezdi és június végén, július elején fejezi be.
Tojásainak száma 4-6.
Csak a tojó kotlik, a hím a fiókák etetésében sem vesz részt.
A kotlási idő 25-26 nap.
A kikelt fiókák eleinte kisebb vízirovarok lárváit és más lágy táplálékot kapnak, később viszont nagyobb állatokat is visz a tojó a számukra.
Két-három hétig maradnak a fészekben, utána szétmásznak a környező növényzet közé.
További öt-hat hét múlva válnak röpképessé.
Kárpát-medencei előfordulása
Magyarországon a bölömbikák állománya stabil, 700-1000 költő pár közé tehető.
Elsősorban a Tisza-tó, a Fertő, a Balaton, a Kis-Balaton és a Tisza, valamint a többi alföldi víz mentén fordul elő, Észak-Magyarországon és a Dunántúlon kisebb az állománysűrűség.
Védettsége
Bár az állománya stabil, a bölömbika Magyarországon fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 100 000 forint.
Európai léptékben azonban sebezhető a faj, SPEC értékelése 3-as (az európai állomány kedvezőtlen státusban van, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő).
Kós Károly tér
Koordináták: é. sz. 47° 27′ 21″, k. h. 19° 07′ 33″47.455833333333, 19.125833333333
A Kós Károly tér Budapest XIX. kerületében található köztér, egyben a Wekerletelep nevű városrész központja.
Mai nevét 1987-ben kapta fő tervezője, Kós Károly neves (erdélyi) magyar építész után.
2011 szeptemberében az illetékes minisztérium a téren található összes lakóépületet, valamint a katolikus Wekerlei Munkás Szent József-templomot is védett műemlékké nyilvánította.
Története
Wekerletelep építése 1908-ban kezdődött meg Wekerle Sándor politikus, miniszterelnök (és egyben ekkor egy ideig pénzügyminiszter) kezdeményezésére az angol munkástelepek mintájára, miután állami eszközökből megvásárolták a Sárkány család eladó birtokát.
A tér kialakítására kiírt pályázatot Kós Károly, mint meghívott építész nyerte meg 1912-ben.
A tér kialakítása, épületek
Az egész telep megtervezésénél kiemelkedő fontosságú volt a környezetnek a közösség életére gyakorolt várható hatása, ezért a főteret, mint kiemelkedően fontos területet, külön pályázat alapján akarták megépíteni.
A teret körülvevő utcák sugaras rendszerét a központba vezető nyolc bekötőút köti össze.
Noha az általános kialakításáért Kós felelt, sem neki, sem más építésznek nem engedték meg, hogy kettőnél több épületet tervezzenek ide, így Kós csak a 2. és 3. számú épületet, valamint a keleti kapuépítményt (a „Kós-kaput”) tervezhette meg.
A kor neves építészei közül szép épületet tervezett Schodits Lajos, Eberling Béla és Zrumeczky Dezső is.
Néhány évvel később a tér 6. sz. épületét Wälder Gyula neobarokk jegyeket viselő épülete, majd Györgyi Dénes a tér 5-ös száma alatt, már későbbi kort idéző lakóháza követte.
A teret a Heintz Béla által jóval később, 1930-ban tervezett katolikus Wekerlei Munkás Szent József-templom zárja le.
Keleti és nyugati végén egy-egy kapu van, mely a telepet átszelő Hungária út két torkolata fölött ível át.
A keleti kaput Kós Károly, a nyugatit pedig építésztársa, Zrumeczky Dezső tervezte.
Ahogy az utakat és az épületeket, úgy a középső parkosított részt és benne a növényzetet is teljesen tudatosan tervezték meg és alakították ki (akárcsak az egész Wekerletelepen).
Neve kezdetben Fő tér, később pedig Petőfi tér lett, végül 1987-ben nevezték el kialakítójáról, Kós Károlyról, akinek 1987. november 25-én avatták fel egész alakos szobrát a parkban.
2010-ben a tér parkrészét, valamint a templomot Európai Uniós támogatásból teljesen felújították, 2011 szeptemberében pedig a tér összes lakóépületét és velük a templomot is műemlékké nyilvánították.
A tér 4-es számú lakóépülete az 1998-ban útjára indult Barátok közt című magyar filmsorozatban vált ismertté, mint az a képzeletbeli Mátyás király téri társasház, ahol a szereplők többsége él és ahol a cselekmény nagyrészt játszódik.
A sorozat házhoz közeli kültéri jeleneteit szintén a téren szokták felvenni.
Wargha István
Wargha István (Pécska, Arad vármegye, 1808. július 28. – Nagyvárad, 1876. március 12.) az osztrák rendőrség ügynöke az önkényuralom idején, a Szent Korona rejtekhelyének felkutatója.
Élete
Nemesi családból származott, családi nemesi előnevük „hajdúböszörményi és nádudvari” volt.
Számos helyen járt középiskolába.
Papi szemináriumba került, de onnan a másodévesen kilépett.
Filozófiai és pedagógiai tanulmányokat folytatott.
28 éves korában nősült, felesége Fejér Borbála lett.
Négy gyermekük született.
1840. szeptember 5-én érte a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia elődje) a bölcseleti osztály levelező tagjává választotta.
Az 1840-es években Pestre költözött, ahol fiúnevelő-intézetet tartott fenn.
1843-ban tagja, később aligazgatója lett a Kossuth Lajos által alapított Iparegyesületnek.
1846-48-ban ő szerkesztette az Iparegyesület "Hetilap" című újságját.
Jogi tanulmányokat is folytatott, majd a magyar királyi kamara fogalmazója lett.
1848-ban a megszüntetett kamarából átkerült a minisztériumba: a Bécsben működő, a király személye körüli minisztérium fogalmazójaként, később titkáraként dolgozott.
A bécsi forradalom nyomán állásából elbocsátották, vizsgálati fogságba került.
Csaknem két évet töltött börtönben.
Szabadulása után Pesten újra magánnevelőházat nyitott, de vállalkozása megbukott.

A bölömbika (Botaurus stellaris) a madarak (Aves) osztályának a gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába és a bölömbikaformák (Botaurinae) alcsaládjába tartozó gázlómadár.

Régi magyar népi nevei: dobos gém, vízi bika, nádi bika, ökörbika, bikagém, muszkagém.

Két alfajra osztható a bölömbikák faja.

Az Európa és Ázsia északi részén, valamint az afrikai kontinens északi partvidékén honos alfaj a (B. s. stellaris), míg a déli alfaj Afrika déli partvidékei mentén él, nádasokkal borított nyíltabb térségekben is felbukkan.

A bölömbikák jelenléte különösen tavasszal feltűnő, amikor a hímek jellegzetes párzási hívójelei hallhatóak.

A bölömbika halakkal, kisebb emlősökkel, fiókákkal, kétéltűekkel, rákokkal, valamint rovarokkal táplálkozik.

Fészkét általában nádszálak közé építi, közel a vízfelszínhez.

A tojó kotlik a fészekaljon és táplálja a fiókákat, amelyek körülbelül kéthetes korukban hagyják el a fészket.

További hat hétig tart, mire teljes tollazatuk kifejlődik a kicsinyeknek, mialatt a tojó vigyáz rájuk.

Speciális élőhelyi igényei miatt és élőhelyének beszűkülése miatt e madárfaj globális egyedszámának csökkenése várható.

Mivel a csökkenés üteme lassú, ezért a Természetvédelmi Világszövetség a nem fenyegetett fajok közé sorolja.

Ennek ellenére a déli féltekén elterjedt alfajának néhány helyi populációját veszély fenyegeti és ezek jóval drámaibb csökkenésnek vannak kitéve.

Az Egyesült Királyságban ez a leginkább veszélyeztetett madárfaj.

Rendszertana

E madárfajt először Carl von Linné írta le 1758-ban kiadott Systema Naturae, azaz a Fajok rendszertana című művében Ardea stallaris binominális néven.

1819-ben az angol természettudós James Francis Stephens a fajt a Botaurus nemzetségbe sorolta be, hogy elkülönítse az Ardea nemzetségbeli fajoktól.

E madárfajt a bölömbikaformák alcsaládba sorolta be, mely alapján közeli rokonai a (Botaurus lentiginosus), a (Botaurus pinnatus) és a (Botaurus poiciloptilus).

A bölömbikának két elismert alfaja van: a B. s. stellaris, amely főleg Európában, Ázsiában és Afrika észeki partjai mentén elterjedt, valamint a fokföldi bölömbika B. s. capensis, mely csak az afrikai kontinens déli részein honos.

A Boturus nemzetségnevet az angol James Francis Stephens adta, mely a latin butaurus azaz bölömbika jelentésű szóból ered.

Caius Plinius Secundus alkotta meg a fantáziadús Bos, azaz ökör és a taurus azaz bika jelentésű szavak felhasználásával, mivel a madár hívóhangja a bikára emlékeztet.

Latin nevének utótagja a stellaris, azaz a csillagos jelentésű szóból ered, utalva a madár gazdagon pettyezett tollazatára.

Alfajai

Eurázsiai bölömbika (Botaurus stellaris stellaris) , ez az alfaj él az elterjedési terület java részén, Európában, Ázsiában és Afrika északi részén

Fokföldi bölömbika (Botaurus stellaris capensis) , a másik alfajtól földrajzilag jelentősen elkülönülten él Afrika déli részén

Megjelenése

A bölömbika alapvetően világosbarna rejtőszínű, tollazata sötétebb barna és fekete csíkokkal mintázott.

A feje teteje fekete, a szájzuga kékeszöld.

Hossza mintegy 70-80 centiméter, szárnyfesztávolsága a 125-135 centimétert is eléri – a valóságban azonban jóval kisebbnek látszik, mivel rendszerint gubbasztó testtartásban látható.

Tömegét tekintve a hím a nagyobb (1-2 kilogramm között), míg a tojó mintegy 0,5-1 kilogramm közötti testtömegű.

Életmódja

A nagyobb termetű gázlómadarak közé tartozik, és a többi gémfélétől eltérően kizárólag költőhelyén, a sűrű vízinövényzet között keresi táplálékát.

Békákat, halakat, gőtéket, gyíkokat, madárfiókákat, ízeltlábúakat, ősszel és télen kis rágcsálókat is fogyaszt.

Vonuló madár, általában március elején érkezik és október közepén távozik.

Meleg vizű kifolyók, egyéb, be nem fagyó vizek mellett egyes példányai – gyakran kisebb csoportokban – áttelelnek.

Vonulás előtt nem gyülekezik csapatokba.

Telelőterülete a Földközi-tenger partvidéke, főként az észak-afrikai partok.

Színezete kiváló rejtőzködési lehetőséget biztosít számára a nádasokban.

Ha veszélyt észlel, nyakát kinyújtja és csőrét felfelé tartja („cövekel”).

Mivel hosszú ideig képes mozdulatlanul maradni, gyakorlatilag észrevehetetlen.

Ha hirtelen meglepik, szárnyát kitárja, és nyitott csőrrel csapkod.

Költéskor hallatott hangja, melyről nevét is kapta, jellegzetes mély, búgó, kéttagú bömbölés, mint a távoli ködkürt.

Néha kilométernyi távolságra is elhallatszik.

Repüléskor a gémfélékre jellemző érdes, „kuah”/„kuou” kiáltásokat hallat.

Szaporodása

A gémfélék többségével ellentétben nem alkot költőtelepeket, hanem magányos fészkelő.

Ovális, nádból, sásból és gyékényből álló fészkét a sűrű növényzet közé építi, közvetlenül a vízszint fölé.

Fészkelőhelyként elsősorban a nagyobb kiterjedésű nádasokat kedveli.

Költését április közepén kezdi és június végén, július elején fejezi be.

Tojásainak száma 4-6.

Csak a tojó kotlik, a hím a fiókák etetésében sem vesz részt.

A kotlási idő 25-26 nap.

A kikelt fiókák eleinte kisebb vízirovarok lárváit és más lágy táplálékot kapnak, később viszont nagyobb állatokat is visz a tojó a számukra.

Két-három hétig maradnak a fészekben, utána szétmásznak a környező növényzet közé.

További öt-hat hét múlva válnak röpképessé.

Kárpát-medencei előfordulása

Magyarországon a bölömbikák állománya stabil, 700-1000 költő pár közé tehető.

Elsősorban a Tisza-tó, a Fertő, a Balaton, a Kis-Balaton és a Tisza, valamint a többi alföldi víz mentén fordul elő, Észak-Magyarországon és a Dunántúlon kisebb az állománysűrűség.

Védettsége

Bár az állománya stabil, a bölömbika Magyarországon fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 100 000 forint.

Európai léptékben azonban sebezhető a faj, SPEC értékelése 3-as (az európai állomány kedvezőtlen státusban van, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő).

Kós Károly tér

Koordináták: é. sz. 47° 27′ 21″, k. h. 19° 07′ 33″47.455833333333, 19.125833333333

A Kós Károly tér Budapest XIX. kerületében található köztér, egyben a Wekerletelep nevű városrész központja.

Mai nevét 1987-ben kapta fő tervezője, Kós Károly neves (erdélyi) magyar építész után.

2011 szeptemberében az illetékes minisztérium a téren található összes lakóépületet, valamint a katolikus Wekerlei Munkás Szent József-templomot is védett műemlékké nyilvánította.

Története

Wekerletelep építése 1908-ban kezdődött meg Wekerle Sándor politikus, miniszterelnök (és egyben ekkor egy ideig pénzügyminiszter) kezdeményezésére az angol munkástelepek mintájára, miután állami eszközökből megvásárolták a Sárkány család eladó birtokát.

A tér kialakítására kiírt pályázatot Kós Károly, mint meghívott építész nyerte meg 1912-ben.

A tér kialakítása, épületek

Az egész telep megtervezésénél kiemelkedő fontosságú volt a környezetnek a közösség életére gyakorolt várható hatása, ezért a főteret, mint kiemelkedően fontos területet, külön pályázat alapján akarták megépíteni.

A teret körülvevő utcák sugaras rendszerét a központba vezető nyolc bekötőút köti össze.

Noha az általános kialakításáért Kós felelt, sem neki, sem más építésznek nem engedték meg, hogy kettőnél több épületet tervezzenek ide, így Kós csak a 2. és 3. számú épületet, valamint a keleti kapuépítményt (a „Kós-kaput”) tervezhette meg.

A kor neves építészei közül szép épületet tervezett Schodits Lajos, Eberling Béla és Zrumeczky Dezső is.

Néhány évvel később a tér 6. sz. épületét Wälder Gyula neobarokk jegyeket viselő épülete, majd Györgyi Dénes a tér 5-ös száma alatt, már későbbi kort idéző lakóháza követte.

A teret a Heintz Béla által jóval később, 1930-ban tervezett katolikus Wekerlei Munkás Szent József-templom zárja le.

Keleti és nyugati végén egy-egy kapu van, mely a telepet átszelő Hungária út két torkolata fölött ível át.

A keleti kaput Kós Károly, a nyugatit pedig építésztársa, Zrumeczky Dezső tervezte.

Ahogy az utakat és az épületeket, úgy a középső parkosított részt és benne a növényzetet is teljesen tudatosan tervezték meg és alakították ki (akárcsak az egész Wekerletelepen).

Neve kezdetben Fő tér, később pedig Petőfi tér lett, végül 1987-ben nevezték el kialakítójáról, Kós Károlyról, akinek 1987. november 25-én avatták fel egész alakos szobrát a parkban.

2010-ben a tér parkrészét, valamint a templomot Európai Uniós támogatásból teljesen felújították, 2011 szeptemberében pedig a tér összes lakóépületét és velük a templomot is műemlékké nyilvánították.

A tér 4-es számú lakóépülete az 1998-ban útjára indult Barátok közt című magyar filmsorozatban vált ismertté, mint az a képzeletbeli Mátyás király téri társasház, ahol a szereplők többsége él és ahol a cselekmény nagyrészt játszódik.

A sorozat házhoz közeli kültéri jeleneteit szintén a téren szokták felvenni.

Wargha István

Wargha István (Pécska, Arad vármegye, 1808. július 28. – Nagyvárad, 1876. március 12.) az osztrák rendőrség ügynöke az önkényuralom idején, a Szent Korona rejtekhelyének felkutatója.

Élete

Nemesi családból származott, családi nemesi előnevük „hajdúböszörményi és nádudvari” volt.

Számos helyen járt középiskolába.

Papi szemináriumba került, de onnan a másodévesen kilépett.

Filozófiai és pedagógiai tanulmányokat folytatott.

28 éves korában nősült, felesége Fejér Borbála lett.

Négy gyermekük született.

1840. szeptember 5-én érte a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia elődje) a bölcseleti osztály levelező tagjává választotta.

Az 1840-es években Pestre költözött, ahol fiúnevelő-intézetet tartott fenn.

1843-ban tagja, később aligazgatója lett a Kossuth Lajos által alapított Iparegyesületnek.

1846-48-ban ő szerkesztette az Iparegyesület "Hetilap" című újságját.

Jogi tanulmányokat is folytatott, majd a magyar királyi kamara fogalmazója lett.

1848-ban a megszüntetett kamarából átkerült a minisztériumba: a Bécsben működő, a király személye körüli minisztérium fogalmazójaként, később titkáraként dolgozott.

A bécsi forradalom nyomán állásából elbocsátották, vizsgálati fogságba került.

Csaknem két évet töltött börtönben.

Szabadulása után Pesten újra magánnevelőházat nyitott, de vállalkozása megbukott.